2014. január 26., vasárnap

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Abban az időszakban vagyok, amikor Boris Vian csodálatos zagyvasága is sok nekem a Tajtékos napokban és csak az igazán habkönnyű olvasmányokhoz van kapacitásom. Mondanom sem kell, a rengeteg jó értékelés, csillagozás miatt már régóta el szerettem volna olvasni Annának meg a francia csókának a történetét, szóval a nagy olvasási válságom közepette gondoltam jöjjön a hab!. Csak sajnos került bele némi tojássárgája is, így nem lett az igazi.

Anna Oliphant egy 17 éves amerikai lány, aki rajong a filmekért na meg a kisöccséért és stílszerűen egy moziban keresi meg a zsebpénzét. Az már csak mellékes, hogy szerelmes az egyik munkatársába. Anna éli az átlagos középiskolás lányok életét, ameddig a Nicholas Sparks-ra hajazó író apja úgy nem gondolja, hogy az utolsó gimis évét töltse Párizsban, egy kifejezetten amerikai diákoknak fenntartott magániskolában. A változás hatalmas és ijesztő Annának, hiszen elégedett volt addigi életével és az idegen nyelvek sem állnak hozzá túl közel. Ám amikor megismerkedik leendő barátaival, közöttük Étienne St. Clair-rel az új iskolában, már nem is tűnik olyan szörnyűnek az elkövetkezendő egy év.

Ha elolvassa az ember a könyv fülszövegét, vagy az én személyes kis szösszenetemet rájöhet, hogy ez a könyv annyira átlagos, mint amilyen Anna élete volt Amerikában. Állítólag jó marketing fogás elszakadni a vámpíroktól, vérfarkasoktól és társaiktól, de ez a lényegen még nem változtat. A lány beleszeret a fiúba, de azt gondolja nincs nála esélye, pedig közben a fiú is ugyanígy érez és elindul az évődés hosszú-hosszú oldalakon át, ameddig rá nem döbbennek, hogy igazán le lehetett volna rövidíteni a szenvedős időszakot. Persze az élet sem ilyen, de azért sokszor jobban meg van írva.
Minden történetből ezt kapjuk legyen az fantasy vagy young adult, ezek a regények csak akkor tudnak kitűnni, ha van bennük valami plusz, én az Anna és francia csókban nem találtam.

Olvasás közben meg-meg álltam pár mondatonként és azon gondolkoztam, hogy most a fordító nem végezte rendesen a dolgát vagy az írónak van ilyen gyermekded, szájbarágós, nem valami gazdag szókinccsel rendelkező stílusa. Nálam már itt elment a dolog... 
Őszintén szólva nem tudom, hogy lehet ez a könyv majd' 400 oldal, miközben semmit sem írt le részletesen, se a szereplőket, se a helyszíneket, pedig hát Párizs azért Párizs. Nagyon tetszett Anna filmek iránti rajongása, de igazából annyit tudtunk meg róla, hogy van egy filmes blogja és hogy miután ráeszmélt a franciák filmimádatára utána folyamatosan moziba járt. Anna este  megint moziba ment. Anna minden este tanulás után moziba ment. Köszönjük ezeket a lényeges információkat!
És amiért még nagyon haragszom az írónőre, hogy szerintem nagyon megkönnyítette Anna dolgát, hiszen már az első napon barátot szerzett és hipergyorsan bekerült egy baráti körbe. A való életben azért ez nem így megy. Ami miatt kitűnhetett volna ez a könyv, de nem tette, az a barátságok kialakulásának a megfestése. Valamiért ez csak nagyon keveseknek megy, pedig sokszor egy barátság többet ér, mint a szerelem és nem úgy alakul ki, hogy Szia! Leszünk barátok? Igen, persze, leszünk! .
Számomra az Anna és a francia csók megmaradt a középkategóriás könyveknél, pozitív érzelmeket ritkán váltott ki belőlem, Étienne nem ejtette rabul a szívemet és a történet végén rezignáltan vettem tudomásul, hogy... Párizs pedig csodás város, kár, hogy nem esett róla többet szó...

Értékelés: 2,5/5

2014. január 25., szombat

Olvasási válság Csontvárosban


Válságba kerültem olvasás téren, bár az előző években megfigyeltek alapján nem is olyan meglepő a dolog. Év elején valahogy soha nem ment annyira, talán mert a karácsony miatt megszaporodnak  a saját olvasatlan könyvek, a könyves polcom roskadásig tele, magyarul már sok a jóból, vagy a sok-sok "tanulni kellene" és "készülni kellene a nyelvvizsgára" gondolat miatt? Nem tudom. 
Minden könyvbe csak belekezdek, aztán megunom, ezért belekezdek egy újabba, azt is megunom és így folytatódik ez tovább a végtelenségig, vagy legalábbis úgy február közepéig.
Persze azért olvasgatok, három poszt is készülőben van, gyűjtögetem hozzájuk a gondolatokat. Az Anna és a francia csókot múlt héten fejeztem be és bár nem aratott nálam osztatlan sikert, azért még kitartok a vörös pöttyöseknél. Kötelezőt is olvasnom kellett a múlt héten, de élvezet volt Az ember tragédiája. Jelenleg pedig a Csillagainkban a hibával próbálkozom másodjára, mert nem volt szerelem első olvasásra. 

Ha már így belemerültem megemlíteném, hogy tegnap végre valahára megnéztem a Csontvárost és pár idegesítő dolog ellenére azért élveztem. Szerintem a karakterek jól el lettek találva, egyedül Magnustól számítottam volna valami extravagánsabb kinézetre, egész kis szolid volt. Clary és Jace viszont isteniek, Lily Collins szépsége enyhén elvarázsolt, JCB pedig nem az esetem, de annyira Jace-es volt, hogy nem lehet nem imádni.
Igazából megértem, hogy miért nem lett a filmnek akkora sikere, mint például Az éhezők viadalának. Nagyon sok dolog el lett a történetben bagatelizálva,  kicsit komolytalannak éreztem igazából az egészet és olyan helyekre tettek nem is vicces, csak annak gondolt beszólásokat, ahol végre érezhetné az ember a feszültséget. Nyilvánvalóan Clary és Jace szerelme az ami miatt végig fennmaradhat a női nézők érdeklődése, így az enyém is, bár a könyvben nem éreztem ilyen hangsúlyosnak ezt a szálat, vagy ha éreztem is, kevésbé volt gyermekded. Összességében viszont abszolút nézhetőnek tartom.
Régóta olvastam már a könyvet, de azért a film miatt most meg jött a kedvem, sőt bár idegenkedtem a folytatástól, most már rá keresek a Hamuvárosra is a könyvtár katalógusában.

Nálunk esett pár centi hó, tökéletes begubózós idő van, már csak sok-sok olvasási kedv kell, valami finom tea, este pedig kezdődik A dal. Én nézem. :)


2014. január 12., vasárnap

Várólistacsökkentés 2014

Úgy gondolom nem telt még el annyi idő az évből,  úgyhogy ebben a posztban bejelenthetem, idén is megpróbálkozom a várólistacsökkentéssel. Sajnos tavaly csúfos vereséget szenvedtem önmagammal szemben, hiszen a 12-ből csupán 4 könyvet olvastam el. Igazából már szeptemberben feladtam az egészet, amikor szembesültem a rám váró kötelezőkkel. Így van ez ha magyar faktos az ember. Idén viszont készítettem alternatív listát is és igyekszem legalább a nyáron nagyon belehúzni a könyvekkel, hogy ne fussak ki az időből. Nézzük hát a kiválasztott 12 könyvet.



Charlotte Bronte: Jane Eyre
Már több, mint egy éve happoltam a könyvet a Rukkolán gyönyörű, régebbi kiadásban. Olvastam az összes Jane Austent, megvolt a Villette, az Üvöltő szelek, az Agnes Grey, úgyhogy ideje lenne már ezt is elolvasni. Nem tudom miért halogattam eddig, mert biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.

Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának 
Nagyon régen kaptam ezt a könyvet gyereknapra és el is kezdtem olvasni, de valamiért abba maradt, pedig Janikovszky Éva és Szabó Magda nem tudott még nálam hibázni gyerekkönyvekkel.

Dan Brown: A Da-Vinci kód
Szintén Rukkolás szerzemény, szintén több mint egy éves. A filmet nagyon szerettem és szerintem alapmű a könyv.

Alison Weir: Lady Elizabeth
Nem hiába rendeltem a könyvet pár éve, mert ha angol irodalomról, történelemről van szó, Szeretem és érdekel az írónő többi könyve is, valamivel el kellene kezdeni.

Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Láttam a filmet (ami egyébként nem tetszett annyira, mint vártam) és tanultunk már róla irodalom órán is. Mostanában már megijedek a nagy oldalszámú könyvektől, de mivel valószínűleg érettségi tétel is lesz el kell olvasnom.

Müller Péter: Isten bohócai
A Paulo Coelho és egyéb önsegítő, szájbarágós könyves korszakom termése ez is, de nem lehet rossz és valószínűleg belemerülök majd, csak nehéz elkezdeni.

Joanne Harris: Csokoládé
A filmet imádtam és a könyvet is elkezdtem már egyszer (párszor), de ez is mindig abbamaradt. Szintén alapmű, ha a modern, bestseller listát nézzük. 

Alice Hoffman: Galambok őrizői
Karácsonyi ajándék volt, de valahogy soha nem éreztem eddig kedvet hozzá, pedig nagyon jó értékeléseket olvasni róla a Molyon. Idén ez is meg lesz!

Steiner Kristóf: Hajónaplók
Ez a könyv nem pihen túl rég óta a polcomon, nyáron vettem egy Ulpius leárazáskor, de már a megjelenése óta el szeretném olvasni. Kristóf minden szava annyira pozitív és igaz emellett intelligens és nem akar nagy megmondóember lenni. Szeretem.

J. R. R. Tolkien: A szilmarilok
A Gyűrűk ura első részével csúfos kudarcot vallottam a nyáron, de nem adom fel és akkor már  a kezdetekkel folytatom. 

George Orwell: 1984
Ez pedig a nagybetűs alapmű, tanárok is, velem egykorúak is ajánlották. Ha csak akkora benyomást tesz majd rám, mint az Állatfarm, már jó, sőt...

Lisa Jewell: Vince és Joy
Szintén nem egy újdonság a könyvespolcomon, számomra is érthetetlen, hogy miért nem olvastam még eddig. A limonádés időszakban (amikor csak a könnyű olvasmányokra van kapacitásom) nagyon jó lesz még.

Az alternatív listáról csak egy képet mutatok, ezen is van mindenféle finomság, de tényleg csak akkor olvasok ezek közül ha már minden borul.  Idén megcsinálom!



2014. január 4., szombat

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Katacita blogján olvastam először erről a könyvről és annyira megtetszett, hogy amikor a karácsonyi ajándékaimat "válogattam" online, mindenképpen ezt is meg kellett rendelnem.
Eddig még nem hallottam soha Jeanette Wintersonról, sem egyetlen könyvéről, így érdekes volt rögtön egy memoárral kezdeni, de nem bántam meg. 

A Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című könyv az írónő gyermekkorát, fiatal éveit írja le egy-egy fontosabb/humorosabb/megrázóbb részletet kiragadva, majd elér a közelmúltba és levonja a következtetéseket. 

Winterson-t hat hetes korában adta örökbe édesanyja egy mélyen vallásos, gyermektelen házaspárnak, akikkel egészen 16 éves koráig élt, addig ameddig rá nem jött, hogy a nőkhöz vonzódik. Nevelőanyja, - aki számomra sokkal rejtélyesebb személyiség, mint maga az írónő - megkeserítette Winterson gyermekkorát, elvett tőle mindent, ami az első éveket boldoggá teszi és lehetővé teszi azt, hogy egy önmagával és saját életével elégedett emberré nőjön fel. Ennek ellenére az írónőnek ez sikerült, ebben a könyvben el is mondja, hogy miért/hogyan. Elmondja, hogy hová jutott, de azt nem, hová tart, mert nem tudhatjuk. Sohasem.

Nagyon gyakran csordultig teltem haraggal, kétségbeeséssel. És mindig magányos voltam. Ennek ellenére szerelmes voltam és vagyok az életbe. Ha valami felzaklatott, a Pennine-hegységbe szöktem – egész napokat csavarogtam át egy lekváros szendvicsből meg egy üveg tejből merítve hozzá az energiát.

Igen mélyen megérintett a történet... Ahogyan sok helyen olvastam, én is "kiidézném" a könyv felét, mert tele van elgondolkodtató sorokkal, nem olyan tömény Coelho-i stílusban, hanem igen is a szavak mögé kell látni hozzá. Az írónő stílusa lehengerlő, hihetetlenül humoros, önirónikus, pozitív hozzáállásról tanúskodik. Ez volt az egyik mentsvára. A másik pedig a könyvek, amelyekről olyan szeretettel ír, hogy talán az is elgondolkodna az olvasáson, aki eddig idegenkedett tőle. Én csak simán átéreztem. :)

A könyvek számomra otthonok. A könyv nem megteremti az otthont, hanem ő maga az, abban az értelemben, hogy – akárcsak egy ajtót – kinyitjuk, és bemegyünk rajta. Odabent másfajta időt, másfajta teret találunk.

Emellett azért voltak zavaró dolgok a stílust, formát tekintve. Gondolok itt az időben, térben való állandó ugrálásra, de mivel ez is egy eszköz, hogy hatásosabbá tegye a történetet, illetve az írónő a könyvben még bocsánatot is kért, mondván neki soha nem ment egy történetet elejétől a végéig leírni, gondoltam akkor eltekintek a problémázástól. Viszont amellett nem tudok elmenni, hogy csak úgy ripsz-ropsz kihagyott 25 évet és egy olyan mederbe terelte a történetet, aminek nem éreztem értelmét. Ezért nagyon haragszom ám. Egy szuper kis visszaemlékezésből átmentünk eatpraylove-ba, amit nagyon imádok egyébként csak nem volt ott a helye szerintem. De mielőtt elspoilerezném az egészet...

Nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet mindenkinek, aki nem egy hétköznapi szórakoztató regényre, hanem valami különlegesre, valami másra vágyik, nem riad vissza attól, hogy valami nem cukormázas, nem kerek egész, szeretne elgondolkodni az életén és szeretne magának válaszolni arra a kérdésre, hogy Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?.

Értékelés: 4,5/5

2014. január 2., csütörtök

Év végi összegzés év elején

Az új év első napjaiban hajlamosak vagyunk sokkal pozitívabban látni a dolgokat, így a szünetben feltöltekezve rengeteg energiával (és sajnos nem csak azzal) eszembe ötlött, hogy folytatni kellene drága kis blogomat, amit még mindig nagyon imádok, csak idő- és kedvhiány miatt nem sűrűn szerkesztek. Egyetlen egy fogadalmam van az új évre, de emellett nagyon szeretnék nektek heti egy bejegyzéssel jönni. Szerintem ez nem egy teljesíthetetlen követelmény. Igyekezni fogok. És most jöjjenek a számok minden mennyiségben!

Összesen 88 könyv került a kezembe 2013-ban.
Ebből 7 darabot félbehagytam, általában azért, mert valamilyen kötelezőt olvastam belőlük és az írók/költők más műveit nem olvastam el csak amit muszáj volt.
Illetve folyamatban van 6 könyv olvasása. Nem szerettem volna őket áthozni az új évre, de így alakult.
Tehát összesen 75 könyvet olvastam el tavaly szőröstül-bőröstül. Ez 4 könyvvel haladja meg a 2012-es olvasásaimat.
Ebből csupán 3 darab volt angol nyelvű, 72 magyar, 44 könyvtári, 12 e-book (amit a Kindle-nek köszönhetek), 31 saját és 1 kölcsön könyv. 
Érdekesség, hogy volt 2 történet, ami annyira megfogott, hogy kétszer is elolvastam őket ugyanazon évben. Zakály Viktóriától a Szívritmuszavar és az Egy különc srác feljegyzései. 
A szerzők szerint számomra nagyon meglepő, de viszonylag egységes a megoszlás. 36 könyvet olvastam magyar szerzőtől (ez nem jöhetett volna létre Leiner Laura, Fejős Éva és a sok-sok kötelező  nélkül), így alig több, de 52 könyv került a kezembe külföldi szerzőtől. A nemek aránya teljesen feles 44-44.
Összesen 32 új könyvet kaptam, vettem az idén, ami 7 darabbal meghaladja a tavalyi 25-öt. (Ennek nem örülök, mivel van nekem egy Kindle-m, amit úgy tűnik eddig nem használtam ki eléggé.) Ebből a 32 könyvből 12-t olvastam el 2013-ban, 20 még idén vár rám.

A legkedvesebb történetek/ legjobb könyvélmények szigorúan sorrend nélkül

» Zakály Viktória: Szívritmuszavar (itt írtam róla)
» Varró Dániel: Bögre azúr
» Ian McEwan: Vágy és vezeklés
» Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverly-kert
» Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
» Joanne Harris: Rúnajelek
» Marian Keyes: Van valaki odaát? (itt írtam róla)
» Janikovszky Éva: Aranyeső
» Szerb Antal: Utas és holdvilág
» Kemese Fanni: A napszenű Pippa Kenn (itt írtam róla)
» J.R.R. Tolkien: A hobbit (itt írtam róla)
» Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek - Az angyal (itt írtam róla)
» Lakatos Levente: Bomlás (itt írtam róla)
» Vathy Zsuzsa: Kávérajzok (itt írtam róla)
» John Green: Alaska nyomában
» Tim Burton: Rímbörtön
» Neil Gaiman: Sosehol (itt írtam róla)
» Jókai Mór: Az arany ember

Illetve nagyon nagy pozitív csalódás volt Leiner Laura Szent Johanna gimije, aminek a kötetei szinte az egész nyaramat végigkísérték. Már csak a 7-8. rész van hátra, azokat idén mindenképpen el szeretném olvasni.

Néhány adat a bloggal kapcsolatban
Összesen 41 bejegyzés született az idén, a legtöbb 8-8 júniusban és júliusban, akkor voltam igazán erőm teljében. A legnépszerűbb bejegyzés a Bomlásról írt kis véleményezésem volt, aminek nagy valószínűséggel  biztosan az az oka, hogy Lakatos Levente megosztotta a bejegyzést a facebook oldalán.
Résztvettem egy blogturnén, aminek a témája a Te miket ajánlanál kötelező olvasmánynak? volt. Ez a posztom is, amiben egyébként a Dorian Gray arcképéről írtam elég népszerű volt.

Persze írhatnék még összes oldalletöltést és társait, de igyekszem ilyen dolgokkal nem foglalkozni, mert még mindig azt gondolom, hogyha egy könyvről írt véleményemmel legalább egy látogatóra tudok olyan hatással lenni, hogy megjöjjön a kedve olvasni, már megérte. 

Széljegyzet a moly.hu-s tagságommal kapcsolatban
Idén már a 3. évemet kezdtem meg a molyon, de nehéz megállapítani, hogy pontosan mikortól is használom rendszeresen az oldalt. Annyi biztos, hogy hihetetlenül megkönnyíti az olvasások nyilvántartását és persze rengeteg kedves, drága emberrel hoz össze, akikkel nagyon hasonló az ízlésünk. 
2013 első felében viszonylag aktív voltam az oldalon, a második felében viszont a suli kicsit visszavetette a dolgokat, de az olvasásokat ugyanúgy jelöltem mindig és hát nem volt olyan nap, hogy ne léptem volna be az oldalra. 
Résztvettem ismét a karácsonyi ajándékozáson, amelyen Dorian Gray-t ajándékoztam (mert a világ egyik legjobb története, nincs vita! :"D) és Anthony Capella A kávék költőjét kaptam, amit már egy ideje kinéztem magamnak. Megváltozott a felhasználó nevem is ilovemycoffee-ra, szóval a könyv nagyon jó találat volt.
2 nappal ezelőtt befejeződött 2 kihívásom is. A Jane Austen témájú nem volt sajnos annyira sikeres, mint amilyenre számítottam. Viszont a másik, amiben a 2012-ben elolvasott könyvek számát kellett túlszárnyalni közel 400 tagot megmozgatott. Őszintén szólva rengeteget szenvedtem ezzel a kihívással, a sok zöldítéssel és panasszal, de az utóbbi időben kialakítottam egy "menetrendet" és már sokkal könnyebben mentek a zöldítések. Így a sikereken felbuzdulva készítettem egy újabb kihívást a 2014-es évre is. Remélem hasonlóan sok ember akarja majd a saját mércéjét megugrani, én is rajta leszek!

Ezzel a maratoni poszttal kívánok minden látogatónak sikerekben gazdag boldog új évet sok-sok könyvvel megfűszerezve! Én idén is azon leszek rengeteg társammal együtt, hogy "terjesszem az Igét": OLVASNI JÓ!

Ui.: Igyekszem mindenhol jelezni, de az új évvel az oldal címe is megváltozott, mint láthatjátok. Szerettem volna valami egyedibbet, így lett egy sokkal bonyolultabb elérhetőség. De legalább ILOVEMYCOFFEE! ;)