2014. január 12., vasárnap

Várólistacsökkentés 2014

Úgy gondolom nem telt még el annyi idő az évből,  úgyhogy ebben a posztban bejelenthetem, idén is megpróbálkozom a várólistacsökkentéssel. Sajnos tavaly csúfos vereséget szenvedtem önmagammal szemben, hiszen a 12-ből csupán 4 könyvet olvastam el. Igazából már szeptemberben feladtam az egészet, amikor szembesültem a rám váró kötelezőkkel. Így van ez ha magyar faktos az ember. Idén viszont készítettem alternatív listát is és igyekszem legalább a nyáron nagyon belehúzni a könyvekkel, hogy ne fussak ki az időből. Nézzük hát a kiválasztott 12 könyvet.



Charlotte Bronte: Jane Eyre
Már több, mint egy éve happoltam a könyvet a Rukkolán gyönyörű, régebbi kiadásban. Olvastam az összes Jane Austent, megvolt a Villette, az Üvöltő szelek, az Agnes Grey, úgyhogy ideje lenne már ezt is elolvasni. Nem tudom miért halogattam eddig, mert biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.

Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának 
Nagyon régen kaptam ezt a könyvet gyereknapra és el is kezdtem olvasni, de valamiért abba maradt, pedig Janikovszky Éva és Szabó Magda nem tudott még nálam hibázni gyerekkönyvekkel.

Dan Brown: A Da-Vinci kód
Szintén Rukkolás szerzemény, szintén több mint egy éves. A filmet nagyon szerettem és szerintem alapmű a könyv.

Alison Weir: Lady Elizabeth
Nem hiába rendeltem a könyvet pár éve, mert ha angol irodalomról, történelemről van szó, Szeretem és érdekel az írónő többi könyve is, valamivel el kellene kezdeni.

Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Láttam a filmet (ami egyébként nem tetszett annyira, mint vártam) és tanultunk már róla irodalom órán is. Mostanában már megijedek a nagy oldalszámú könyvektől, de mivel valószínűleg érettségi tétel is lesz el kell olvasnom.

Müller Péter: Isten bohócai
A Paulo Coelho és egyéb önsegítő, szájbarágós könyves korszakom termése ez is, de nem lehet rossz és valószínűleg belemerülök majd, csak nehéz elkezdeni.

Joanne Harris: Csokoládé
A filmet imádtam és a könyvet is elkezdtem már egyszer (párszor), de ez is mindig abbamaradt. Szintén alapmű, ha a modern, bestseller listát nézzük. 

Alice Hoffman: Galambok őrizői
Karácsonyi ajándék volt, de valahogy soha nem éreztem eddig kedvet hozzá, pedig nagyon jó értékeléseket olvasni róla a Molyon. Idén ez is meg lesz!

Steiner Kristóf: Hajónaplók
Ez a könyv nem pihen túl rég óta a polcomon, nyáron vettem egy Ulpius leárazáskor, de már a megjelenése óta el szeretném olvasni. Kristóf minden szava annyira pozitív és igaz emellett intelligens és nem akar nagy megmondóember lenni. Szeretem.

J. R. R. Tolkien: A szilmarilok
A Gyűrűk ura első részével csúfos kudarcot vallottam a nyáron, de nem adom fel és akkor már  a kezdetekkel folytatom. 

George Orwell: 1984
Ez pedig a nagybetűs alapmű, tanárok is, velem egykorúak is ajánlották. Ha csak akkora benyomást tesz majd rám, mint az Állatfarm, már jó, sőt...

Lisa Jewell: Vince és Joy
Szintén nem egy újdonság a könyvespolcomon, számomra is érthetetlen, hogy miért nem olvastam még eddig. A limonádés időszakban (amikor csak a könnyű olvasmányokra van kapacitásom) nagyon jó lesz még.

Az alternatív listáról csak egy képet mutatok, ezen is van mindenféle finomság, de tényleg csak akkor olvasok ezek közül ha már minden borul.  Idén megcsinálom!



1 megjegyzés:

  1. Ha a Gyűrűk Urával kudarcot vallottál, a Szilmarilokba bele se kezdj. Kb annyira izgalmas mint a tölgyfa élete 29 kötetben.

    VálaszTörlés