2015. május 28., csütörtök

Azéntoptizem - Eurovízió 2015

Az előző évekhez hűen, bár a megszokott időponttól eltérően, idén is készítettem egy listát a kedvenc eurovíziós dalaimból. Így a döntő után talán valósabb lett a sorrend, illetve  a szereplő dalok, mert igazából nálam mindig az idő dönti el, hogy mi az amit sokáig és sokszor hallgatok. Aki az élő műsorok előtt a kedvencem volt, az például az elődöntők és a döntő után visszacsúszott a harmadik helyre, mert a színpadi produkció nem tetszett annyira, mint az adott dal klipje. És ugyanez előfordult fordítva is, hogy egy kevésbé tetsző klip miatt a dalt sem tudtam annyira értékelni. A dalokat is e szerint linkeltem, ahol a klipet szeretem jobban ott azt, ahol az élő produkciót ott azt linkeltem.

Sok helyen olvastam és hallottam, hogy ez a dal nem nyerte el sok embernek a tetszését. Első hallásra nekem sem jött be ez a hatásvadász musical stílus, de az elődöntőben a gyönyörű képek és a rövid, de "tapadós" refrén miatt megszerettem. A felékszerezett szerzetes jelmezt viszont nem tudom megbocsátani.

A női szavazóknak nem tetszett, hogy túl szexi akart lenni, csak ezt a magyarázatot tudom arra, hogy egy pontot sem kapott a dal a döntőben, mert szerintem egy tök jó dalról van szó. Én egész "fiatalságomban" ilyen fekete démon akartam lenni, mint ez a csajszi ebben a dalban. Három évig fekete is voltam a hajam, de a többi dolog nem sikerült és rájöttem, hogy lehet azért, mert én nem ilyen vagyok, úgyhogy most már narancssárgában nyomom. De még mindig imádom az erős, szexi nőket.

Állítólag nincs olyan, hogy tipikus eurovíziós dal, de erre szerintem lehet mondani, hogy nem tipikus és pont ez benne a jó. Tetszik ez a kicsit futurisztikus hangzás és az énekesnőnek olyan kisugárzása van, hogy nem kellett hozzá semmilyen sallang, hogy hasson.

7. Portugália: Leonor Andrade - Há Um Mar Quo Nos Separa
Ez az a dal, ami a színpadon szerintem nem volt olyan átütő, de én nagyon szeretem és úgy sajnálom, hogy a portugálok nem valami sikeresek az eurovízión. Bár nem Warrior a címe, de nekem Leonor hitelesebb kemény csaj volt, mint a rémisztő grúz vagy a combvillantós máltai énekesnő.

6. Írország: Molly Sterling - Playing With Numbers
Ezt a dalt is csak az elődöntőben szerettem meg, ami elég fura, mert teljesen az én stílusom. Szerintem kell egyfajta érzékenység az ilyen dalokhoz, mint Boggie dalához is, ahol nincs tuc-tuc, se áriák, csillaghullás és egyéb hatalmas túlzások. Bár az égő zongora az tetszett...

5. Belgium: Loic Nottet - Rhythm Inside
And if we die tomorrow, what'll we have to show? A klip bizarr volt nekem és a dal pedig kicsit Lorde, de a színpadon látva és újra hallva valahogy átjött és belém mászott. És a kedvenc dalszövegem.

4. Szlovénia: Maraaya - Here For You
Most meglepetést fogok okozni, de ezt a dalt már első hallgatásra megszerettem. Az énekesnőnek olyan különleges a hangszíne és hajszíntesók is vagyunk. Kár, hogy nincs is ilyen szó. Azt külön szeretem, hogy olyan táncdalfesztiválosan mutogat, a hegedűzés imitálásét pedig először nem értettem, de ha senki sem lát már én is csinálom.

3. Norvégia: Morland & Debrah Scarlett - A Monster Like Me
Ez a dal volt a legnagyobb kedvencem az élő műsorokig. A klipet egyszerűen imádom, de az élő műsorban szerintem nem mertek valami sötétebbet mutatni, ami egyébként biztos jobb helyezéshez juttatta őket, mert a nézők a megszokottat azért jobban szeretik, de én kíváncsi lettem volna a kliphez hasonló koncepcióra.

2. Olaszország: Il Volo - Grande Amore
Aki eddig hiányolta a fiúkat, annak most itt van három is, bár őszintén szólva nekem nem az eseteim. Sőt még ezt a stílust sem szerettem eddig, de már az örmények is megfogtak egy kicsit ez a dal pedig végképp. A klip szörnyű, ennél klisésebb már nem is lehetne, viszont élőben szerintem az ő produkciójuk volt a legátütőbb. Ja és olaszok és olaszul énekelnek!

1. Észtország: Elina Born & Stig Rasta - Goodbye To Yesterday
Az észtek már évek óta olyan dalokkal indulnak amik szerepeltek a kedvenceim között. Mikor az anyanyelvükön énekeltek azt is nagyon szerettem, sőt volt egy időszakom mikor szerettem volna észtül tanulni. Bár még most is szeretnék, csak nem végtelen az embernek az ideje meg a lehetőségei. Szóval ha úgy nézzük már meg is érdemelték, hogy első helyen végezzenek nálam. Nagyon tetszik ez a komor hangulatú, de valahogy mégis sodró dal. Az élő produkció szerintem nagyon ötletes volt, nem akart hatásvadász lenni. Bár ez sem egy tipikus "azért is lenyomom a torkotokon" dal, mint például az orosz volt, de ahhoz képest tök jó helyezést (7.) ért el, amiért nagy taps a szavazóknak.



2015. május 9., szombat

Új polclakók - 2015 Április

Szerencsésen túlestem az írásbeli érettségin, de a szóbeli és a tanári alkalmassági még hátra van, így nem lógathatom felhőtlenül a lábam, mert vár rám néhány olyan könyv, amit nem feltétlenül kedvetelésből fogok elolvasni. Jelenleg Szabó Magdától olvasom újra az Abigélt, ami talán majd a témám lesz az alkalmasságin, de a tökéletes regényt keresem már egy ideje és még Kosztolányitól az Aranysárkány és a Jane Eyre is kiütheti Gina történetét. És nem ezekkel a regényekkel fogok nehezen megbirkózni, hanem az emelt magyar szóbelisekkel, köztük A kőszívű ember fiaival és a Szigeti veszedelemmel. De ez a hétvége még a pihenésé, így emellett a szokásos új könyves poszt mellett még tervezek egy másikat is.
Bár az elmúlt hónapom tényleg nem az olvasásról szólt (de nem is a tanulásról, hanem a szenvedésről), azért mégis vettem két új könyvet. Az egyik Szendi Gábor tavaly megjelent legújabb könyve, Az önértékelés csapdájában. Az egyik ELLE magazinban olvastam a szerző cikkét, amiben röviden összefoglalta, hogy miről is szól a könyve. Dióhéjban az a lényege, hogy olyan dolog, mint önértékelés egyszerűen nem is létezik, csak az emberek erőltetik magukra, és ha nem tennék, illetve tennénk, akkor ez nagyban megkönnyítené az életünket. Ez az újfajta megközelítés nekem személy szerint nagyon tetszik, szóval alig várom már, hogy legyen időm elolvasni a könyvet.
A másik új szerzeményem pedig Géczi János könyve, A bunkerrajzoló, ami tulajdonképpen Likó Marcell életrajzi könyve, az író tolmácsolásában. A Vad Fruttik az egyik kedvenc magyar zenekarom, ha szomorú vagyok azért, ha boldog vagyok, akkor pedig azért hallgatom őket. A legtöbb dalszövegüket átjárja a fájdalom, ezért ha az ember mélyponton van, akkor tökéletesen tud velük azonosulni. Marci nemcsak a dalszövegírásban tehetséges, hanem egy hihetetlen személyiség is, ebben a könyvben pedig elképesztő, hogy milyen őszinteséggel mondja el, hogy a dalokban fellelhető érzéseket hogyan élte át. Ezt a könyvet már elkezdtem olvasni és volt néhány oldal, amikor kirázott a hideg, úgy mint a kedvenc Vad Fruttik dalaimnál, hogy "úristen, valaki leírta, amit már én is olyan régen le szeretnék írni". De pont emiatt nem egyszerű olvasmány, szinte már túl őszinte.


A többiek új polclakói: BookwormGirl Katacita Tekla