2015. július 19., vasárnap

Charlotte Bronte: Jane Eyre

Ahogyan belekezdtem a regénybe és a 40. oldal után átestem abba az olvasási fázisba, hogy már nem érdekel a külvilág, se az idő múlása, egyszerre mégis elkezdtem ostorozni magam, hogy miért is nem olvastam én ezt már sokkal előbb. A Bronte nővérektől szinte már mindent olvastam és a regényeik a kedvenceim közé tartoznak, de a Jane Eyre-től valamiért féltem (lehet, hogy a nyelvezete vagy a hossza miatt is ódzkodtam tőle) és mindig félretettem a gyönyörű rózsaszín borítós 1976-as kiadásomat, amit még a Rukkolán szereztem pár éve. De mire a történet végére értem, már úgy éreztem jobb volt ezt most olvasni, mert mondjuk 15 éves koromban teljesen máshogyan értékeltem volna a regényt és nem is értettem volna meg annyira a lényegét.

A Jane Eyre-ben E/1.-ben elbeszélve ismerhetjük meg az angol árva lány, Jane életét, akit szülei majd nagybátyja halála után a nagynénje vesz gondozásba. Jane elmeséli élete minden fontos mozzanatát, az örömteli és a szomorú pillanatokat, egészen odáig, ameddig meg nem találja, hogy mi az ő életének az értelme. Bár a regényben sokszor megjelenik az utazás, a kalandok utáni vágy, szerintem ez így is egy nagyon kalandos és izgalmas történet. Emellett pedig, ahogy a nővérek regényeire jellemző, megjelenik benne a rejtély, a balsejtelem, a szenvedély, az őrület. Mindez egy elképesztően tiszta lány szemüvegén keresztül, az általam imádott ködös, esős angol tájban. 

Én a történetről nem szeretnék több mindent elárulni. Szerintem nagyon sokan ismerik miről szól, mert ezer meg egy filmváltozatot készítettek belőle és egy olyan regényről van szó, ami a későbbi, akár a kortárs regényekben is gyakran megjelenik (Emlékszem anno az Üvöltő szeleket a Twilight miatt olvastam el.). Aki pedig esetleg nem ismerné, annak legyen meglepetés. Lesz min meglepődni.

Én úgy vágtam bele a regénybe, hogy azt hittem teljesen tudom miről szól. Valamikor régen láttam részleteket a '97-es filmváltozatból, amiatt gondoltam ezt. Így mikor elértem a regény 2/3-ig, akkor jöttem rá, hogy egy csomó dologról nem volt tudomásom. Először örültem ezeknek az eddig "ismeretlen" részeknek, a sok új szereplőnek, de mégis úgy éreztem, hogy az írónő úgy húzta ezt a sztorit, mint a rétestésztát. Egyszerűen annyira vágytam rá, hogy vége legyen, hogy az ismert végkifejlet egyáltalán nem tudott megnyugtatni. 
A regény befejezése utáni napon megnéztem a 2011-es filmváltozatot. Michael Fassbender rajongóinak kötelező, hiszen ő játssza Mr. Rochester-t. És bár nagyon sok kivetnivalót találtam a filmben, valahogy mégis annak a vége adta meg a megnyugvást, amivel végre tisztán tudom értékelni a regényt.

Számomra sok rész szappanoperaszerű volt és a végére az írónő mintha elveszítette volna azt a kifinomult, de mégis haláli egyszerű stílusát. Ugyanakkor azt érzem ezzel a történettel kapcsolatban, amit csak  nagy-nagy kedvenceimre szoktam mondani, hogy minden benne van, hogy minden fontos kérdés, amelyet az emberek feltesznek az életük során, azt felteszi Jane is. És megtalálja rá a saját válaszait. Bármi is a történet vége, ő egy igazi feminista karakter.
Az én kedvenc szereplőm viszont Helen Burns volt, Jane barátnője az árvaházban. Talán tőle tanultam a legtöbbet, még a történet a legelején.

Nem volt számomra tökéletes, de mégis nehezen találtam rá megfelelő szavakat. Mindenképpen érdemes elolvasni. És nem csak a gyengébbik nem tagjainak!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése