2016. július 1., péntek

Anna Gavalda: Vigaszág

Anna Gavalda, francia írónőre két éve bukkantam rá és abban az évben el is olvastam három könyvét. Az Együtt lehetnénk lett az egyik kedvenc regényem és az írónőben megtaláltam azt a személyt, akire azt mondtam "úgy szeretnék írni, mint ő". Aztán eltelt majdnem két év és a várólista csökkentés hatására előkerült a mumus könyve, a Vigaszág, amivel sok éve hadakozom már.

"- Hihetetlen - vetette oda Kate-nek -, hogy magával mindenből történet lesz, és mindegyik történet szép.
- De hát minden történet, Charles... Abszolút minden, és mindenki életében... csak az a baj, hogy az ember soha nem talál senkit, aki meghallgassa..."


A Vigaszágat anyukám könyvespolcáról csentem el már ezer éve. Nem tudtam miről szól, nem tudtam miért vonz annyira. Elkezdtem olvasni és még akkor sem értettem, hogy mi ez, hadakoztam a történettel, a folyamatos váltogatással múlt és jelen között. Végül olyan 70-80 oldal után hagytam abba. Aztán eltelt sok év, kicsit felnőttem, kicsit még gyermekibb vagyok, mint ezelőtt és megint jött a Vigaszág.

Charles Balanda, a negyvenhét éves párizsi építész állandóan utazik a munkája miatt, nem sok időt tölt a feleségével és a nevelt lányával, semmi boldogság nincs az életében. Egy napon a családi ünneplés közepette rátalál egy neki címzett levélre, amiben csak ennyi áll "Anouk meghalt.". Ez a két szó feje tetejére állítja számára világot, felelevenedik a gyermekkora. A régi barátja Alexis és annak édesanyja, Anouk. Charles hirtelen felfedezi, hogy milyen boldogtalan életet él, tele lezáratlan kapcsolatokkal és végre elindul önmaga felé.

A téma nem túl egyedi. Adott a főszereplő, aki eddig nem azt az életet élte, amit szeretett volna. Először szenved, aztán végre elkezd tenni valamit a boldogulásáért. Csak annyi a különbség, hogy ezt a történetet Anna Gavalda írta, beleszőve Párizst, a francia vidéket, az építészetet és igazán emberi karaktereket teremtett. Annyira szeretem, hogy az írónő regényeiben minden olyan színes-szagos, még a tárgyaknak is személyisége van. Emellett pedig minden ember küzd valamiért vagy valami ellen. Charles azért, hogy megbocsásson önmagának, hogy jóvátegye a múltat és ezáltal boldogabbá a jövőt. Ott van még két csodás nő is, akik a megbocsátást és a reményt képviselik. Nagyon jól tudtam velük azonosulni, kicsit a példaképeimmé váltak. Igen, ott van Charles a főszereplő, de a Vigaszágban kicsit mindenki főszereplő, kicsit mindenki megváltja a világot.
Az első 100 oldalon most is küzdöttem vele, sőt talán az utolsó 100-on is, mert úgy érzem túl lett írva, de nem tudtam neki ellenállni. Úgy lett a Vigaszág a kedvenc könyvem, hogy nem fogok rá 5 csillagot adni. Amit igazán szeretsz, annak ismered a hibáit is. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése