2016. augusztus 28., vasárnap

Előrendelésre #1

Nem csinálok úgy, mintha nyáron nem jelentek meg volna meg könyvek és nem vásároltam volna be belőlük, de az ősz az új megjelenések igazi időszaka. A kívánságlistám már most túlterhelt, úgyhogy csak kiválasztottam nektek az új megjelenésekből azokat, amelyek nekem a legjobban felkeltették az érdeklődésemet.

Jordi Llobregat: Vesalius titka
Kiadó: Agave
Várható megjelenés: szeptember 8.

Újdonsült krimi-thriller rajongásom margójára. A borító pedig az idei egyik leggyönyörűbb!

Fülszöveg:
Barcelona, ​​1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek. 
A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába. Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását. 
Jordi Llobregat 2015-ös regénye az egyik legváratlanabb és legnagyobb sikert arató történelmi krimi volt Spanyolországban. A megjelenését követően több mint tizenöt országban keltek el a kiadás jogai, többek között az Egyesült Államokban is.



Sylvain Neuvel: Alvó óriások (Themis Akták 1.)
Kiadó: Agave
Várható megjelenés: október 4.

Az egyre szélesedő regények iránti érdeklődési köröm eredménye. Annyira jól hangzik!

Fülszöveg:
Deadwood, ​​Egyesült Államok: egy kislány oson ki sötétedés előtt kipróbálni az új biciklijét, hirtelen azonban eltűnik a lába alól a talaj. Egy mély veremben ébred, miközben a mentőcsapat épp ereszkedik le érte. De azok, akik a gödör pereméről néznek le rá, valami sokkal különösebbet látnak egy egyszerű kislánynál…
A kislány felnő, és Dr. Rose Franklin lesz belőle: zseniális tudós, kutatási területének az egész világon elismert szakértője. Ez a terület pedig nem más, mint kislánykori felfedezése: egy óriási, díszes kéz, amelyet hihetetlenül ritka fémből készítettek jóval korábban, mint hogy a kontinensen bármilyen emberi civilizáció kialakult volna.
Olyan tárgy ez, melynek eredete és rendeltetése egyszerre lesz a leghatalmasabb rejtély, amelyet eddig az emberiségnek meg kellett oldania. Származásának titkát felfedve talán megváltozik minden, amit eddig az életről hittünk. És még hány hasonló darabra bukkanhatunk a nagyvilágban…
Mi lehet ez a szerkezet? Ki készíthette? Hogyan lehetséges, hogy anyaga a bolygón előforduló legritkább fém? Vajon képes lesz valaha irányítani az ember? Mi van, ha nem is annyira a véletlen műve, hogy rátaláltunk? És mi történik majd, ha végül az utolsó darabot is a helyére illesztjük ebben a gigantikus, globális kirakóban?


J. K. Rowling, Jack Thorne, John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek - Első és második rész
Kiadó: Animus
Várható megjelenés: október 25.

A Harry Potter nekem is gyerekkort jelenti, hát térjünk egy kicsit vissza...és menjünk előre. 

Fülszöveg:
Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helyt állnia.Miközben Harry a múlttal viaskodik, ami nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.



Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek (új kiadás)
Kiadó: Partvonal
Várható megjelenés: -

Az egyik legnagyobb kedvencem és egyben az a regény, amit a legtöbbször olvastam el. Jó lesz újra elolvasni, friss, új köntösben. Kíváncsi vagyok most milyen hatással lesz rám. Még a leendő borító sem ismert, de a tervekből nekem ez a letisztult verzió tetszik a legjobban, ami az első, eredeti kiadást idézi meg.



Emily Brightwell: Mrs Jeffries és a halott orvos
Kiadó: Kulinária
Várható megjelenés: november 15.

Könnyed, szórakoztató kriminek érkezik, amit azért várok annyira, mert év elején az Agatha Raisin sorozat első része is pozitív meglepetés volt. 

Fülszöveg:
Ha Miss Marple házvezetőnő lenne, úgy hívnák: Mrs Jeffries. 

A külföldön nagy sikerű sorozat főszereplője az okos, csavaros eszű Mrs Jeffries. Remek logikájával és elsőre ártatlannak tűnő kérdéseivel minden gyanús esetben rávezeti munkaadóját, a kedves, naiv, ám sajnos egyáltalán nem pengeagyú Whiterspoon felügyelőt a helyes megoldásra. Ráadásul Mrs Jeffries mindig készen áll egy kis saját detektívmunkára, hogy elősegítse a felügyelő nyomozását.

Amikor holtan találják Dr. Slocumot az elegáns rendelőjében, úgy tűnik, véletlen baleset érte az elismert londoni orvost. Csakhogy Mrs Jeffries szerint egyes körülmények meglehetősen rejtélyesek. Miért a hátsó ajtón keresztül érkezett látogatóba Dr. Hightower az elhunyt kollégához? Mi történt pontosan az előző szombaton Mrs Crookshank teadélutánján? Mit titkol Mrs Leslie francia szobalánya? És kinek állhatott érdekében mérgező gombát csempészni az orvos vacsorájába?


1 megjegyzés:

  1. Ezek közül több engem is érdekel, ezt a krimit most látom először - nagyon jó a borítója! :)

    VálaszTörlés