2016. szeptember 11., vasárnap

Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt

Most már biztos, hogy 2016 az év, amelyben rákaptam a krimikre, pedig hol van még az év vége?
Valahogy megjött a kedvem a nyomozós, kicsit keményebb, egyszerűen másabb sztorikhoz, mint amiket eddig olvastam tonnaszámra, és élvezem.



A Gyilkosság világvége előtt ezek között is egy különlegesség, hiszen nem csak egy sima krimi, hanem egy olyan időszakban játszódik, amikor a Földet egy hatalmas aszteroida fenyegeti, a becsapódásának időpontja pedig október 3. Az USA-ban legalizálják a marihuánát, az internet kevesek kiváltsága, sokan felmondanak a munkahelyükön, hogy azt tegyék, amiről régóta álmodoztak, máshol instant háborúba kezdenek, ha már úgyis mindjárt itt a világvége. Az öngyilkosságok száma pedig ugrásszerűen megnövekedik.
Concorde városában egy látszólag öngyilkos férfi esetét kapja meg a nemrég kinevezett nyomozó, Henry (Hank) Palace, de munkatársaival ellentétben ő nem mondja olyan könnyen, hogy a férfi saját kézzel vetett véget az életének és gyilkosság ügyében kezd nyomozást. Talán ő az utolsó nyomozó az USA-ban, aki nem a világvégével, hanem a munkájával van elfoglalva. És miközben egyre többet tudunk meg a nyomozásról és az áldozatról, Peter Zell-ről, úgy feltárul előttünk nemcsak Hank, a főszereplő, hanem rengeteg másik szereplő múltja, személyisége is.

Bár vannak a regénynek hiányosságai, sokáig talán egyhangú és a "világvége" rész elég kidolgozatlan, én mégis rajongója lettem ennek történetnek és már most a kezembe venném a folytatást.
Maga a krimi szál nem a világ legnagyobb, legizgalmasabb bűncselekménye, de azért le tudja kötni ez embert és bár a végkifejletre nem jöttem rá száz százalékosan, azért voltak jó tippjeim.
Amiért mégis ennyire tetszett az az, ahogyan az író az emberek reakciót ábrázolta és nem mellesleg Palace nyomozót is nagyon megszerettette velem. Közhelyes szöveg, hogy minden ember más, de igaz, ahogyan ebben a történetben az is látszódik, hogy minden ember máshogyan reagál arra, hogy talán megvan a halálának a konkrét időpontja. És ahogyan a nyomozás halad előre úgy ismerhetjük (és szerethetjük) meg egyre jobban Palace nyomozót is. Én olvasás közben teljesen belebújtam a szerepébe és rendíthetetlenül hittem benne, hogy Peter Zellt meggyilkolták és nekem meg kell találnom a gyilkosát.
Ha valami nem mindennapi krimire vágytok, ez tökéletes választás lesz. (És már a második rész is olvasható magyarul, Végső ígéretek a címe.)


2016. szeptember 8., csütörtök

Sylvia Plath: Az üvegbura

Én nem lázadó, hanem szenvedő tinédzser voltam. Hideg téli estéken a szobám nyitott ablakánál bagóztam és közben verset írtam. Ezután nem is meglepő, hogy akkoriban Az üvegbura meg úgy maga Sylvia Plath is az egyik kedvencem volt. Még a naplóit is elolvastam és próbáltam úgy csinálni, mintha érteném a verseit.
Ez a mostani újraolvasás x évvel később persze teljesen más volt.


A The Bell Jar elsőként 1963-ban jelent meg és azért számít korszakalkotó műnek, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyeket még ma sem szeretünk feltenni.
Az üvegbura főszereplője Esther Greenwood, egy 19 éves, tehetséges lány, aki a nyári szünetében egy hónapot New Yorkban tölthet és bepillanthat egy híres női magazon mindennapjaiba.  Esther mindene az irodalom és az írás. Az az álma, hogy híres író esetleg egyetemi tanár lesz. De hogy illeszkedik ez az édesanyja elképzeléséhez, aki szerint a gyorsírás megtanulása sokkal többet ér az irodalomnál? És mi lesz a társadalommal, ami azt sulykolja "Menj férjhez, szülj gyereket! Csak így lehet értelme az életednek!"?

"Majd azt kérdeztem magamtól, miért nem vagyok képes legalább arra, hogy fejest ugorjak abba, amit nem szabadna tennem, úgy, mint például Doreen, és ettől még szomorúbb és még fáradtabb lettem."
Esther mindezt egy üvegburán keresztül éli meg, elveszíti az összes ambícióját, depresszióba zuhan, amiből csak sok szenvedés árán lehet kikerülni.
 Plath rendkívüli éleslátással írt arról a korszakról, amikor már voltak lehetőségek, de még voltak konvenciók is. Emellett megjelennek saját kétségei, problémái olyan elképesztő stílusban, ami az írónő sajátja. Első alkalommal együtt szenvedtem Estherrel és teljesen elkapott a regény nyomasztó hangulata. Most, másodjára már kívülről szemléltem mindent, és elcsodálkoztam, hogy mekkora bravúr kellett ahhoz, hogy az első betűtől az utolsóig fenntartsa ezt a leírhatatlan hangulatot?
A második olvasás után is a kedvencem maradt ez a regény, amely ugyan nem szolgál megnyugtatással, de kitörölhetetlen nyomot hagy az emberben.

"Lehunytam a szemem. Az üvegbura levegője présbe fogott, moccanni se tudtam."


2016. szeptember 6., kedd

Könyves zárás - Augusztus

Egy újabb hónap eltelt és ezzel véget is ért az első felnőttes, dolgozós, keveset otthonlevős nyaram. A nyárra tervezett könyvek közül nem sokat olvastam el, de azt hiszem régóta fordult velem elő az, ami a hónap végén A boszorkány ideje című könyvvel, hogy valamit ennyire élvezettel, ennyire lassan olvastam. Most már igyekszem a minőségre és nem a mennyiségre koncentrálni az olvasás terén, ami sajnos a könyvvásárlásban kevésbé jelenik meg.


Olvasások
Sarah Dessen: Along for the Ride Álom két keréken {bejegyzés}
Ezt a könyvet még a Readathonra olvastam (újra), de végül csak augusztusban, a nyaralás alatt fejeztem be. Szerintem akárhány éves leszek is, Sarah Dessen könyveit mindig szívesen fogom majd olvasni. Másodjára is nagyon szerettem és teljesen más érzéseket váltott ki belőlem, mint először.

Clara Bensen: Poggyász nélkül {bejegyzés}
Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre a különleges témája miatt, de nem igazán elégítette ki a vágyaimat, vagyis nem igazán váltott ki belőlem semmilyen érzést. 

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Gyerektáborba utaztam önkénteskedni és gondoltam ezzel az egyébként örök kedvencemmel ráhangolódom egy kicsit az eseményre a vonatúton. Egyértelműen segített, ahogy mindig segít bármilyen élethelyzetben.

Robert Bloch: Pszicho
Az utolsó rövid vcs-s könyv volt a listámról, de legalább tudtam tartani az egy hónap - egy könyv szabályt. Azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam, Egyszerű felépítésű, de persze sokkoló klasszikus.

Árni Þórarinsson: A boszorkány ideje {bejegyzés}
Nem csak a nyár, hanem talán az év egyik kedvence lesz. Sikerült a megfelelő hangulatban olvasnom és megerősítette a krimikhez való vonzódásomat is. A főszereplőt, Einart padig nagyon megkedveltem.




Beszerzések
Az augusztusi hónap is akciókban és könyvvásárlásban gazdag volt, de legyünk őszinték manapság már minden hónapban van valami akció, úgyhogy ezzel nem takarózhatok. Szeptember a szülinapos hónapom, az nem fog eltelni könyv nélkül, de aztán kezdődhet a könyvstop egészen karácsonyig.
A Líra akcióból Benedek Szabolcs A kvarcóra hét dallama jött velem haza. Imádom a szocis regényeket, ezt már rég kinéztem magamnak, most féláron volt. Az Alexandra nagy nyári akcióját viszonylag jól megúsztam. Végre megvettem Az üvegburát, amit most újra is olvasok és tervezek belőle bejegyzést, illetve velem jött még a Déli álmok, amiről rengeteg jót olvastam már és Pléh Csabától A pszichológia örök témái című könyv, hogy valami szakmai is legyen a beszerzések között. Egy Bookline-os akcióból jött a Gyilkosság világvége előtt és a Wayward Pines, hogy kielégítsem a krimi éhségemet. Visszatérve a non-fictionok talajára pedig egy HVG akcióból érkezett Feldmár András legújabb könyve a Félelem, düh, agresszió és szex és Az orvoslás jövője.



Nektek milyen volt a nyár utolsó hónapja?

A többiek augusztusa: Dóri Katacita Tekla

2016. szeptember 1., csütörtök

Árni Þórarinsson: A boszorkány ideje

Ha egy könyvvel nem haladunk, semmi gond, adjunk neki időt, akár egy évet is és még az is lehet, hogy kedvenc lesz belőle.


Tavaly nyáron kezdtem el először olvasni A boszorkány idejét, mert a nagy forróságban valami hidegre vágytam, de végül 60 oldal után abbahagytam. Idén feltettem a nyári olvasmányos listámra, de igazából csak akkor akadt meg rajta a szemem, amikor néhány napja még nagy olvasási válságban voltam és szenvedtem, hogy nem találok semmi kedvemrevalót. Ezúttal telitalálat volt.

A boszorkány ideje sok szempontból különleges könyv. (Egyébként egy sorozatnak a negyedik része.) A főszereplő, Einar, egy újságíró, aki Reykjavíkból az észak-izlandi Akureyri városába teszi át a székhelyét, hogy onnan tudósítson és segítsen megnövelni az újságuk népszerűségét. Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen kis városban nem sok minden történik, a könyv elején Einar is így van ezzel, de aztán csak beindulnak a dolgok. Tavasz van, közeleg a húsvét, miközben a helyi édességgyár igazgatójának feleséget belehal egy látszólagos balesetbe. A húsvéti iskolai előadás főszereplője pedig rejtélyes módon eltűnik. Einarnak rá kell jönnie, hogy lesz számára bőven munka az új városban is, miközben az alkohollal is folyamatosan hadakoznia kell.


Ahogyan Einar számára, úgy számomra is lassan indult be a regény, még így másodjára is, de úgy éreztem érdemes várni és kb. a felétől már faltam a sorokat. Szerintem ez egy nagyon összetett történet. Kicsit bevezet az újságírók sokszor idealizált életébe és ahogy haladunk, egyre erősödik benne a krimi a szál, miközben a középpontban végig ott van Einar karaktere, kibontakoznak a kapcsolatai a munkatársával, a főnökeivel, a lányával és persze saját magával.
Ami miatt nekem nagyon tetszett, de elég megosztó lehet a regény, az az író stílusa. Sokszor megjelenik a történetben a pajzán humor, gyakran bővelkedik szürreális jelenetekben, miközben mégis hideg marad, számomra nem is voltak benne csúcspontok, de végig élveztem az olvasást. Úgy tudnám a legjobbn jellemezni, mint egy folttakarót. Kicsit ilyen, kicsit olyan, de végül mégis egy kerek egészet alkot.
Nagyon örülnék neki, ha jelenne meg még újabb rész magyarul, de sajnos egyelőre nincs kilátásban.